Csajbringa - Őszi Falevél

státusz: eladó

Per pillanat a kedvenc pacink az istállóban. Igazi őszi színekben pompázik, melyek azonban nyáron is nagyon jól állnak neki. De a legdurvább, hogy azonnal vihető, csak le kell csapnod rá.

oszi_falevel_web.jpg

Csajbringa - Zsálya

státusz: elkelt

Zsályát kizárólag önmaga szépségéért készítettük. Ennek ellenére nem fogjuk magunknak megtartani. Kíváncsian várjuk, kié lesz.

zsalya.jpg

Miért vegyek Csajbringát?

Mivel boldogságot nem vehetsz a boltban, a legjobb, amit tehetsz,
hogy vásárolsz egy bringát.

Szabadság, a széllel suhanás felemelő érzése, a mindennapok vérpezsdítő testmozgása, amely nem, hogy nem megerőltető, de éppen azt a kis pluszt teszi hozzá egy-egy napodhoz, amitől jól érzed magad a bőrödben.

Na jó, de miért tőletek?

Ha már veszel, jó bringát vegyél! Olyat, amit szeretni fogsz, ami álomba repít minden egyes utazáskor, amire elég ránézned ahhoz, hogy kedved legyen tekerni vele egyet.

Mi jó bringákat készítünk, jól bevált alkatrészekből, jól átgondolt koncepció alapján. Hiszünk benne, hogy egyetlen összetevőn sem szabad spórolni. Egy fékkar, vagy egy pedál legalább olyan fontos része a bringának, mint amilyen a kormány vagy a kerék. Ezért nem hozunk kompromisszumokat és csak jó ár-érték arányú alkatrészeket használunk.

Miért kerül ennyibe?

A minőségnek ára van, de nem olyan magas, hogy ne érné meg megfizetni. Egy éves BKV bérlet árából (126.000 Ft) nálunk teljesen felszerelt bringát kapsz és mellé egy jó lakatot is, hogy ne lopják el.

Igen, mi is tudjuk, hogy lehet fele ennyiért is bringát venni, viszont általánosságban azt gondoljuk azokról a bringákról, hogy fél év használat után ráköltheted még egyszer az árukat. 5 év után pedig jó eséllyel már nem is lesz rajtuk eredeti alkatrész, miközben még ocsmányak is.

muhely_kicsi.jpgNa jó, de kik vagytok ti, hogy a nagy gyártókkal szemben ennyire vágjátok a témát?

Lelkes bringabarátok, akik saját tapasztalataikat kamatoztatva, 3 éves fejlesztési folyamat után kiforrott termékkel álltak elő. Kis kertvárosi műhelyükben, egy hazai mikrovállalkozás keretein belül jól összeválogatott alkatrészekből építenek bringákat, egyedi igények alapján. 

Na jó, oké, hol vannak azok a bringák?

Itt: http://csajbringa.hu

Túl a tízezredik Facebook-követőn

Hálás köszönet érte. Próbáljuk meghálálni, egyúttal megünnepelni ezt a kerek számot, ezért a június utolsó hetében rendelt Csajbringák árából 10.000 Ft kedvezményt biztosítunk.

10k.png

(Az akcióban kizárólag azok a Facebook-követőink vehetnek részt, akik a 2013.06.24. és 06.30. között "tízezer" jelszóval érkeznek hozzánk bringát rendelni)

 

Rózsaszin Párduc plázázni ment

Ezen a héten Pálma pink-fekete ragadozónkat csábított el magával.

parduc_palma_1.jpg

parduc_palma_2.jpg

Sétabiciklizés Olívával

státusz: elkelt

Pálma egy délutánra meglovasította a műhelyünkben eladásra váró Olívabogyót és megjáratta egy kisebb erdei túra során. Mi pedig kapva az alkalmon, megörökítettük a Brooks-nyeregben nyargalás legszebb pillanatait.

oliva-with-palma-1_1.jpg

oliva-with-palma-2_1.jpg

Csajbringa - Rózsaszín Párduc

státusz: elkelt

"Régen csináltunk már körömlakk dizájnt" - állapítottuk meg a készleten lévő sárvédő-láncvédő szettek között kutatva. És tényleg, bár erősen vonzódunk a lágy, pasztell árnyalatok iránt, nem árt néha elkalandozni a merészebb színek világába. Így választottuk ki a fekete váz mellé a pink színű alkatrészeket és készült el Rózsaszín Párduc.  Csak úgy, készletre. (update: azóta már elkelt) Hogy bármikor egy szempillantás alatt elvigye, aki megszerette. Addig pedig létével is hirdesse: Nálunk olyan lesz a bringád, amilyennek megálmodtad. 

rozsaszin_parduc_2.jpg

Csajbringa - Tejkaramella

státusz: elkelt

Tejkaramella az egyik legsikeresebb színösszeállítású modellünk.
Világosbarna elemei remekül passzolnak a nyereg és a markolat méz színéhez, évszaktól független elegáns stílust biztosítva.
Kiegészítőként fedeles fonottkosár és szoknyavédő került rá, melyek a díszítésen túl hasznos segítséget nyújthatnak a mindennapi használat során. 
Ha úgy is ő tetszik mind közül a legjobban, ne bíbelődj a rendeléssel, gyere és vidd el!

tejkaresz_kosar_szoknyavedo_v2.jpg

A műhely kerítés tövében

A ház előtt, a kerítés tövében találtuk. 

muhely_eper_2.jpg

Valami lehet itt nálunk a levegőben, rendszeresen a véletlenből születnek ennivalóságok.

Először azt hittük, sima eper, de Kata a Facebookon megmondta a tutit:
indiai szamóca

Mint kiderült "napos, félárnyékos fekvést, jó vízáteresztő képességű tápdús talajt igényel, enyhén savas, semleges és enyhén lúgos talajban is megél", de nálunk két beton találkozása közötti kosz is elég volt neki :)

 

Csajbringa - Olívabogyó Brooks nyereggel

státusz: elkelt

Olívabogyónak nincs még tulaja, csupán készítői kedvtelésből készült, nem sokkal azután, hogy beleszerettünk ebbe a véletlenül felfedezett mély olíva zöldbe. 
A méz színű bőrhöz kiválóan passzol, tehát nem volt kérdés, melyik bringánk kapja meg a frissen beszerzett, bemutató darab Brooks nyerget.
Így született meg a Csajbringa jelenlegi kedvenc referenciabringája, amely a legelőkelőbb helyet foglalja el műhelyükben, de csak addig, amíg valamelyikőtök ki nem imádkozza a szánkból :)

olivabogyo_1.jpg